Túljutott a Formula-1 mezőnye az első teszten, 32 nap múlva Ausztráliában megkezdődik az idény, de egyelőre még nem tekinthető véglegesnek a szezon menetrendje. Korántsem biztos ugyanis, hogy megrendezhető idén a Német Nagydíj, öt hónappal a verseny előtt egyáltalán nem tudni, hogy lesz-e egyáltalán versenye a konstruktőri világbajnoki címet birtokló Mercedesnek hazai pályán és ha igen, hol.

Bernie Ecclestone, a sportág mindenható ura korábban már többször kinyilatkozta: a Nürnburgring biztosan nem kapja meg a rendezési jogot idén, és jelenleg még Hockenheim sem rendelkezik érvényes szerződéssel - bár itt legalább hajlandó volna némi kompromisszumra a vezető. Két út tűnik járhatónak a Hockenheim előtt: vagy sikerül a rendezési díj csökkentésére rávenni Bernie-t, vagy sikerül rábeszélni a Mercedest a GP támogatására.

Jelenleg még szerepel a versenynaptárban a német futam, ám ha kikerül, akkor csak nyolc európai futamot rendeznének a szezonban. Elsőre azt gondoltuk, hogy ilyenre még a hőskorban volt utoljára példa, ám gyors memóriafrissítés után rájöttünk: 2013-ban mindössze 7 alkalommal rajtolt el a mezőny az öreg kontinensen rendezett futamok során. Ez egyébként az F1-ben legutóbb 1969-ban fordult elő, igaz akkor a 2013-as 20 futam helyett mindössze 11 versenyből állt az idény.

A juhászbojtár felfedezettje újfent könyökölt, és ezúttal ki is állították. Hogy mérlegeli ezt az MLSZ Fegyelmi Bizottsága?

Tegnap felemás érzésekkel hagytam ott a tévét, miután megnéztem az aranylábúakat. Statisztikailag egész jó eredményt jelent az 1-1, hiszen a világranglista 12. helyezettje ellen döntetlent játszottunk, ugyanakkor meg is nyerhettük volna a meccset, de még ennek sem örülhettünk a végén.
süti beállítások módosítása